Intézményünk hetedikes növendéke a VERSeny 2020 nemzetközi verseny középdöntőjében

Immár ötödik alkalommal írja ki a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesülete évente meghirdeti határokon átívelő, felmenő rendszerű versmondó és versklip versenyét, a Nemzeti VERSeny -t, mely korosztálytól és földrajzi határoktól függetlenül – ahogy a versenykiírás ötletgazdái fogalmaznak: „… az Anyaországban, a Kárpát-medencében, szerte Európában és az óceánon túl, minden nem hivatásos magyar versmondó részére.” A zsűri tagjai a Nemzeti Színház és a Magyar Versmondók Egyesületének művészei, szakemberei: Bakos-Kiss Gábor színművész, Lutter Imre előadóművész, producer, Szabó László kommunikációs szakember, Szűcs Nelli színművész és Wiegmann Alférd rendező.

Iskolánk először indított versenyzőtebben a kortalan és határtalan lírai odüsszeiára, és a hetedik osztályos Kuklis Brenda, a Szent Gellért katolikus Általános Iskola és Óvoda növendéke a rekordszámú nevező közül az első fordulón túljutva ott van a középdöntőben. Sík Sándor katolikus papköltő Ember című versét szavalta videóra. Kuklis Brendának ahhoz, hogy a Nemzeti Színház pódiumán is felléphessen, egy olyan művészi versklipet kell forgatnia, mely képiségével tökéletesen kifejezi az általa előadott vers lelkiségét, benső expresszióit, lírai szépségét.