52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus

Tisztelt Szülők, kedves Tanulók!

2020. szeptember 13–20. között rendezik meg Budapesten az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszust (NEK), amely nagy megtiszteltetés hazánk számára, hiszen 1938 után immár második alkalommal tartják meg fővárosunkban Katolikus Anyaszentegyházunk e jeles világrendezvényét.

Egyházmegyénk főpásztorának és intézményünk fenntartójának, Dr. Bábel Balázs Érsek Úrnak, kérésére és buzdítására egyházmegyénk katolikus általános iskoláinak minden 4-8. évfolyamos tanulója (intézményének szervezésében és saját nevelőinek felügyelete mellett) részt vesz a kongresszus nyitó szentmiséjén.

A szentmisét 2020. szeptember 13-án, vasárnap 16.00 órakor mutatják be a Puskás Ferenc Stadionban. A szentmise kezdete előtt felvezető programok lesznek és 15 órától ünnepélyes megnyitóra kerül sor. Nagy örömünkre intézményünkből több kisgyermek ezen a szentmisén járul majd először szentáldozáshoz.

A szentmisén való részvétel regisztrációhoz kötött. Az idei tanévben 3-7. évfolyamos (tehát 2020. szeptember 13-án már 4-8. osztályos) tanulóink csoportos regisztrációját mielőbb el kell végeznünk[1], ezért tisztelettel kérjük Önöket, hogy a kiadott Szülői hozzájárulás kitöltésével szíveskedjenek jóváhagyásukat és beleegyezésüket adni gyermekük részvételéhez és regisztrálásához. (Minden csoporttagnak külön-külön egyéni jelentkezési lapot kell kitöltenünk és a Szülői hozzájárulásokat minden egyes tanuló beregisztrálása esetén csatolnunk kell!)

Amennyiben szülőként vagy hozzátartozóként (nagyszülők, keresztszülők stb.) szeretnének intézményi csoportunkhoz csatlakozni, velünk utazva és a stadionban egy szektorban elhelyezve részt venni a nyitó szentmisén, úgy szíveskedjenek személyes adataikat külön lapon megadni, ill. az Önök személyes adatainak kezeléséhez/feltöltéséhez is hozzájárulni.

A szentmisére való eljutás/visszautazás minden regisztrált résztvevő számára ingyenes és feltehetőleg vonattal történik. Mindenkinek saját belépője lesz, a beléptetés személyesen/csoportosan zajlik majd. (A nap pontos menetéről a későbbiekben tájékoztatjuk Önöket. Addig is jó szívvel ajánljuk szíves figyelmükbe a kongresszus honlapját: https://www.iec2020.hu/hu ). Intézményünk NEK koordinátora és összekötője Horváth Hedvig tanárnő. Kérdéseikkel forduljanak hozzá bizalommal!

Kérjük, hogy a kiadott adatkezelési Szülői hozzájárulásukat mielőbb, de legkésőbb 2020. február 28-ig szíveskedjenek gyermekük osztályfőnökéhez visszajutatni!

Köszönettel és tisztelettel

Kiskunmajsa, 2020. február 13.

Tóthné Kovács Zsuzsanna intézményvezető és Ivanics Zoltán iskolalelkész

[1]A csoportvezető – akit az intézményünk bíz meg – saját maga viszi fel/regisztrálja a csoport tagjait (az összes kért személyi adatukat megadva – név, születési idő, hely, lakcím, személyi igazolvány szám, útlevélszám stb.). A csoporttagokkal a kongresszus szervezői még e-mailben sem tartják majd a kapcsolatot. Csak a csoportvezető foglalhat a csoporttagoknak „jegyet”és a későbbiekben kizárólag ő tudja majd törölni a csoporttagok regisztrációját, ha szükséges. Minden fontos információt a csoportvezető juttat el a regisztrált résztvevők felé.

Kazinczy Szép magyar beszéd verseny

Intézményünkben 2019. december 16-án rendeztünk meg a Kazinczy Szép magyar beszéd háziversenyt 5-7. évfolyamunk tehetséges tanulói részére. Kiskunhalason a körzeti fordulón az 5-6. évfolyam első helyezettje Bartha Zsófia, 6. b osztályos tanulónk képviselte iskolánkat. A 7-8. évfolyamon Molnár Attila, 7. a osztályos tanulónk jutott tovább a körzeti versenyre.

Kitartó készülésükért és példás helytállásukért büszkék vagyunk Rájuk!

A MAGYAR KULTÚRÁÉRT KITÜNTETÉS

A Magyar Kultúra Napján, január 22-én, iskolánkban elismerésben részesítünk olyan tanulókat, akik nyolc évnyi teljesítményük alapján igazán érdemesek a Magyar Kultúráért Díjra.

Az idei tanévben öt kitüntetett diáknak is gratulálhattunk, akik többféle területen, kiemelkedően sokat tettek a kultúráért.

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda a MAGYAR KULTÚRÁÉRT KITÜNTETÉST adományozta Paál Emese Boglárka, Szekeres Kamilla Apollónia, Kollár Péter, Fülöp Viktória és Veres-Balog Zsófia Anna 8. osztályos tanulóknak.

Paál Emese Boglárka oklevél-és könyvjutalomban részesült:

-példamutató hitéletéért, tisztelettudó magatartásáért

-a Kárpát Medencei Prózaolvasó Verseny nemzetközi döntőjében elért különdíjas helyezéséért

– az iskolai előadásokon, színdarabok főszerepében, mesejátékokban, irodalmi esten, adventi műsorokban való szerepléséért

-körzeti versenyeken elért helyezéseiért: I. helyezés hittan versenyen, továbbá I. és III. helyezésért prózamondó versenyen

Kitüntetésben részesült Szekeres Kamilla Apollónia:

-népdal versenyeken elért helyezéseiért

– iskolai, és városi rendezvényeken nyújtott kimagasló énekes, népdaléneklő, illetve hangszeres tevékenységéért

– színvonalas, önzetlen közéleti tevékenységéért

-osztályközösségért és iskolaközösségért végzett építő munkájáért

Díjat vehetett át Veres-Balog Zsófia Anna

-helyesírási versenyen elért 1. és 2. helyezéséért

-kitűnő tanulmányi eredményéért

– néptánc és zeneiskolai tevékenységéért

-példamutató hitélete, magatartása és szorgalma elismeréséért

– osztályközösségért végzett lelkiismeretes munkájáért, valamint városi és iskolai ünnepségeken való színvonalas szerepléséért

Elismerésben részesült: Fülöp Viktória

– néptánc és zeneiskolai tevékenységéért

-többrétű kitartó sporttevékenységéért

-osztályközösségért végzett munkájáért, iskolai ünnepségen történő versmondásért

-körzeti helyesírás versenyen elért I. helyezéséért

-tisztelettudó magatartásért és példás szorgalmáért

Kollár Péter iskolánk hírnevét öregbítette:

-sporttevékenységével

-mesemondó-, és szavaló versenyeken elért dobogós helyezéseivel

-példás hitéletével, ministráns szolgálatával

-osztályközösségért végzett munkájával

-városi ünnepségeken, és egyházközségi rendezvényeken nyújtott színvonalas, nagylelkű előadói és segítői munkájával

Eredményeikhez szívből gratulálunk, középiskolai tanulmányaikhoz sok sikert kívánunk!

Mesemondó verseny iskolánkban

A Magyar Kultúra Napjához kapcsolódó mesemondó versenyünket január végén tartottunk iskolánkban. Az előzetes, osztályonként megrendezett fordulók után, a résztvevők magabiztosan, érdekesen, lelkesen adták elő sok gyakorlás után a meséket.

Emléklapot kapott:

Lantos-Molnár Gellért, 1.b osztály

Csuka Eszter, 2.a osztály

Bozó Bence 3.b osztály

Farkas Darinka, 3. b osztály

Oklevelet kapott:

Bencsik Bettina, 3.a osztály: I. helyezés

Sándor Ádám,1.a osztály: II. helyezés

Kolompár Viktor,4.b osztály: III. helyezés

A Városi Könyvárban megrendezett körzeti fordulóról Bencsik Bettina 2. helyezéssel, Sándor Áron pedig 3. helyezéssel tért vissza.

Gratulálunk a szép eredményekhez!

Pályaorientációs nap

Pályaorientációs napunk 2019. december 17-én

Az előző tanévekhez hasonlóan rendeztük meg intézményünkben a pályaorientációs napunkat.

Az osztályokban egyedi programokat állítottak össze a szülői közösségek az osztályfőnökökkel egyeztetve. A diákok megismerhették osztálytársaik szüleinek munkahelyét, munkakörét és képet kaphattak a szakmák, hivatások világáról.

Köszönjük szépen a szülők, munkahelyek segítő hozzáállását, hogy ez a rendezvényünk sikeressé vált és ösztönző emlék lehet tanulóink pályaválasztási céljaiban.

Fogadják szeretettel a pályaorientációs nap alkalmából készült fotóválogatásunkat!

„MAGYAR KARÁCSONY”

2019. december 19-én a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda 4. évfolyamos tanulói színdarabot adtak elő felelevenítve a Jézus születésének történetét. Felkészítő tanárok: Konczné Bartal Éva és Fehérné Pap Beáta tanítónők voltak.

Az előadás után a tanulók az iskolában folytatták tovább az ünneplést.

Óvodások Betlehemes játéka

Óvodásaink 2019. december 20-án mutatták be betlehemes játékukat.

Az óvodásokat felkészítette: Molnárné Nagy-Herda Éva óvónő és Szakács Ágnes pedagógiai asszisztens.

Tanulói lelkinap 2019.

2019. december 18-án a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda tanulói részére tanulói lelkinap volt.

A szentmisét bemutatta Kovács Ferenc káplán atya, aki a kecskeméti Szentcsalád Plébániáról érkezett hozzánk.

A tanulók lelkigyakorlatos foglalkozásait Kovács Ferenc káplán atya és Ancsa Margit hittanár vezette.

Mikulás futás 2019.

December 5-én a kiskunmajsai Egészségfejlesztési Iroda szervezésében a Tomori Pál Katolikus Gimnázium adott helyet a hagyományosan évente sorra kerülő Mikulás futás tömegsport rendezvénynek, melyen iskolánk lelkes tanulói és kísérő tanárai évről évre részt vesznek.

A gimnázium udvarán lezajlott zenés bemelegítés után mintegy 2 km táv várt a résztvevőkre, köztük iskolánk 53 diákjára, amelyet a Félegyházi út – Iparhegyi utca – Kávária utca útvonalon jó hangulatban, kellemesen elfáradva sikeresen teljesítettünk.

A legjobb eredményt elért futóink Kollár Péter, Győrfy Dávid és Vörös Tibor 8. osztályos tanulóink voltak, akiknek gratulálunk a szép teljesítményért.

A célba érve minden résztvevő az Egészségfejlesztési Iroda jóvoltából ajándékot kapott, mely többek között sporthátizsákot és sportkulacsot is tartalmazott.

Köszönjük a lelkes részvételt és további sportsikereket kívánunk!

Idén is járt nálunk a Mikulás

Nagy volt az öröm december hatodikán iskolánkban. Tavalyi igéretéhez híven és várakozásainknak megfelelően idén is járt nálunk a Mikulás.

Tornaszobánkban tetőre hágott az izgalom, amikor belépett a nagyszakállú, ajándékosztó Miklós püspök. Integetéssel és hangos köszöntéssel üdvözöltük a megfáradt utazót, majd egy kis műsorral kedveskedtek az évfolyamok neki. Volt ott vers, ének, hangszeres zene. Sok kisgyermek rajzzal is kedveskedett a vendégnek.

Közös osztályfotók készültek, majd búcsút kellett vennünk a Mikulástól, hiszen sokan számítottak rá aznap, minket pedig a Mikulás további ajándékaként egy jó kis mozi várt még a délelőtt folyamán.

Abban a reményben köszöntünk el, hogy jövőre is felénk kanyarodik és meglátogat minket. A várakozást kicsit megkönnyíti, hogy még előttünk a karácsony, ami szintén megdobogtatja a gyermekszíveket. Iparkodunk majd, hogy jövőre is jók legyünk, de nemcsak az ajándékok miatt, hanem mert tudjuk, hogy ezáltal a világ is jobbá válhat.

Paálné Tóth Irén Rozália és Török Melinda
szervező tanárok