Nyári tábor Egerben

Ez a nyár sem telhetett el iskolai tábor nélkül. Iskolánk megalakulása óta minden évben jó hangulatú táborozással kezdjük a nyarat. Célunk ezúttal is hazánk nevezetes tájegységeinek, történelmi és egyházi emlékhelyeinek felkeresése volt. Június végén Egerbe buszoztunk és ott töltöttünk el egy remek, élményekben bővelkedő hetet.

Vasárnap reggel teljesen „megtöltött” autóbusszal indultunk útnak. Örömünkre újra velünk tartott Kosik Sándor esperes-plébános atya is, akinek kalauzolásával az odautazás tervezett pihenői során kellemesen sétálhattunk a tőserdei Tisza-holtágnál és Szolnokon a Tisza-parton. Délután érkeztünk meg szálláshelyünkre, Eger belvárosába. Néhányan még autóval jöttek utánunk, így összesen 76 fővel vettünk részt a táborban. Vasárnap lévén, a főtéren található minorita templomban szentmisén vettünk részt – majd este, fáklyafényben – immár hagyományosan vontuk fel a tábori nemzeti lobogót és hálát adtunk a szerencsés megérkezésért.

A hét folyamán ellátogattunk az egri várba és a Gárdonyi-házba, megtekintettük a bazilikát, jártunk a város alatti, labirintusszerű pincerendszerben és fenn a minaretben. Fürödtünk és csúszdázhattunk az egri strandon és játszótereztünk a 12 hektáros Érsekkert fái alatt is.

Autóbusszal kirándulva Bélapátfalván megtekintettük a XIII. században épült ciszterci apátsági templomot, amelyről egyebek mellett kiderült, hogy róla mintázták az iskolánk címerében ábrázolt templomot is. Utunk folytatásaként Szilvásváradra buszoztunk, ahol 4 km hosszú gyalogtúra keretében bejártuk a Szalajka-völgyet, megcsodáltuk a gyönyörű Fátyol-vízesést és az Istállós-kői ősemberbarlangot. Visszafelé már erdei kisvasúton megpihenve még egyszer rátekinthettünk a Bükk ezen csodálatos völgyére.

A hét közepén megérkezett hozzánk Benes Roland káplán atya is, akit szintén nagy örömmel fogadtunk és hálával gondolunk a vele töltött időre.

Az elmaradhatatlan éjszakai túra során Egertől néhány km-re, északra, egy 40 éve megszüntetett és felszedett – de egykor ott haladó – erdei vasút nyomvonalán, az Eger-patakon átkelve haladtunk be az erdőbe, ahonnan visszafelé kiscsoportokban, vidám hangulatú bátorságtúra keretében juthattunk vissza a patakparthoz. Elcsendesedve a csillagos ég alatt, az erdő susogását és a patak csobogását is hallva mondtunk imát a nap zárásaként.

A táborhelyen töltött idő alatt tanárnőink szervezésében tréfás és szórakozató tábori vetélkedőn, aszfalt rajzversenyen vehettünk részt, valamint a sportudvaron a gyerekek kedvükre sportolhattak akár egymás között, akár időnként a felnőttek ellen is. Minden reggel tornával kezdtünk a napot és a reggeli után énekelve felvontuk a zászlót. A szobák tisztántartásáról szobaszemlékkel győződtünk meg és nagyon szép pontszámokat adhattunk értük.

A záróesten a szobák lakói tréfás műsorokkal emlékeztek vissza az együtt töltött hétre. A szobaszemle-pontozás igen szoros versenyében jutalmaztuk a jól teljesített táborlakókat, értékeltük a tábort, majd gyertyafény és hálaének mellett végleg levontuk a nemzeti zászlót.

Szombaton élményekkel telve utaztunk haza, miközben félúton még megpihentünk Jászberényben a várost átszelő Zagyva partján. A hazautazástól és a rendkívüli meleg időjárástól ugyan fáradtan, de nagyon sok szép emlékkel gazdagodva találkozhattunk újra kedves szüleinkkel, családtagjainkkal és elmesélhettük nekik is tábori élményeinket.

Szeretnénk köszönetet mondani Kosik Sándor esperes-plébános atyának, hogy évek óta rendszeresen együtt táborozik velünk, biztosítja lelki programjainkat és erősíti táborunk hitéleti hátterét. Köszönjük Benes Roland káplán atyának is a lelki támogatást és a közös élményeket.

Hálásan köszönjük a kiskunmajsai Római Katolikus Egyházközségnek és a Kiskunmajsai Keresztény Ifjúságért Alapítvány kuratóriumának támogatását, mellyel hozzájárultak a résztvevő gyermekek részvételi díjának csökkentéséhez és a tábori programok színesítéséhez.

A Szent Gellért Katolikus Általános Iskola táboroztató tanárai:

Kerpits Miklós, Kocsis Éva, Kis Judit, Horváth Tibor, Sipos Zsolt és Patyi László