Elsőáldozás 2019

„Krisztus teste, szentelj meg engem…”

Elsőáldozás a Szent Gellért Katolikus Általános Iskolánkban

Az eucharisztia a legméltóságosabb szentség, keresztény életünk csúcsa és forrása, amely jelöli és létrehozza Isten népének egységét és építi Krisztus testét.

Ennek vételére készült három éven át a harmadik évfolyam 37 tanulója, így méltó módon járulhattak 2019. május 26- án elsőáldozásra gyermekeink. Sok szervezés és készület előzte meg ezt a szép ünnepet, mely a hitoktatók, tanítók és a szülők közös munkája nélkül nem valósulhatott volna meg.

Nagy ünnep ez! Először magunkhoz venni Krisztust testét, eggyé válni vele, közösségben lenni vele. Talán megfogalmazni nem tudták mindezt diákjaink, de érezték, valami új kezdet előtt állnak. Az egész szentmise más hangulatban telt, átjárta a boldog várakozás izgalma: tiszta szívvel állni a szentélyben, megkapni a szülők áldását, felkészülten várni az Oltáriszentséget, olyan pillanatok sora ez, mely örök emlékként tud a gyermeki szívekbe beleégni.

Ezért mi is imádkozzunk elsőáldozóinkért, hogy az Oltáriszentség rendszeres vétele által erőt és reményt merítsenek a világ küzdelmeihez!

                                                                                              Bővízné Csontos Márta