Mikulás futás 2019.

December 5-én a kiskunmajsai Egészségfejlesztési Iroda szervezésében a Tomori Pál Katolikus Gimnázium adott helyet a hagyományosan évente sorra kerülő Mikulás futás tömegsport rendezvénynek, melyen iskolánk lelkes tanulói és kísérő tanárai évről évre részt vesznek.

A gimnázium udvarán lezajlott zenés bemelegítés után mintegy 2 km táv várt a résztvevőkre, köztük iskolánk 53 diákjára, amelyet a Félegyházi út – Iparhegyi utca – Kávária utca útvonalon jó hangulatban, kellemesen elfáradva sikeresen teljesítettünk.

A legjobb eredményt elért futóink Kollár Péter, Győrfy Dávid és Vörös Tibor 8. osztályos tanulóink voltak, akiknek gratulálunk a szép teljesítményért.

A célba érve minden résztvevő az Egészségfejlesztési Iroda jóvoltából ajándékot kapott, mely többek között sporthátizsákot és sportkulacsot is tartalmazott.

Köszönjük a lelkes részvételt és további sportsikereket kívánunk!

Idén is járt nálunk a Mikulás

Nagy volt az öröm december hatodikán iskolánkban. Tavalyi igéretéhez híven és várakozásainknak megfelelően idén is járt nálunk a Mikulás.

Tornaszobánkban tetőre hágott az izgalom, amikor belépett a nagyszakállú, ajándékosztó Miklós püspök. Integetéssel és hangos köszöntéssel üdvözöltük a megfáradt utazót, majd egy kis műsorral kedveskedtek az évfolyamok neki. Volt ott vers, ének, hangszeres zene. Sok kisgyermek rajzzal is kedveskedett a vendégnek.

Közös osztályfotók készültek, majd búcsút kellett vennünk a Mikulástól, hiszen sokan számítottak rá aznap, minket pedig a Mikulás további ajándékaként egy jó kis mozi várt még a délelőtt folyamán.

Abban a reményben köszöntünk el, hogy jövőre is felénk kanyarodik és meglátogat minket. A várakozást kicsit megkönnyíti, hogy még előttünk a karácsony, ami szintén megdobogtatja a gyermekszíveket. Iparkodunk majd, hogy jövőre is jók legyünk, de nemcsak az ajándékok miatt, hanem mert tudjuk, hogy ezáltal a világ is jobbá válhat.

Paálné Tóth Irén Rozália és Török Melinda
szervező tanárok

 

Pellikán Lia és az alsó tagozatos leánycsapatunk az asztalitenisz diákolimpia országos döntőjében!

December 4-én Soltvadkerten,  az asztalitenisz diákolimpia megyei döntőjében képviselték iskolánkat ifjú pingpongozó tanulóink, akik a Kiskunmajsai Asztalitenisz Club versenyzőiként kiemelkedő sikereket értek el.

Pellikán Lia 3.b. osztályos tanulónk a tavalyi eredményét megismételve, óriási sikert aratva az alsó tagozatos leányok egyéni kategóriájában megyei 1. helyezést ért el, ezzel a diákolimpia országos döntőjébe jutott.

Nem maradtak el tőle csapattársai sem, hiszen a Pellikán Lia (3.b.), Csuka Eszter (2.a.) és Sipos Rubin (2.b.) összeállítású alsó tagozatos leánycsapat szintén a megye legjobbjaként az országos döntőbe jutott.

CsukaTibor 7.a. osztályos tanulónk a megyei döntőben a felső tagozatos fiúk kategóriájában az előkelő 3. helyen végzett.

Szintén kiváló teljesítményt nyújtva megyei 3. helyezést ért el a Csuka Tibor, Patyi Szabolcs és Szabó István 7.a. osztályos tanulóinkból álló felső tagozatos fiúcsapat.

Gratulálunk ifjú pingpongozóinknak és sok sikert kívánunk az országos döntőben, mely februárban Karcagon kerül majd megrendezésre.

Karácsonyi díszek Kalocsára

Iskolánk 1.a, 5.a, 5.b, 6.a és 7.a osztályos tanulói közel 120 darab fakorongot varázsoltak karácsonyfadísszé, csatlakozva intézményünk Fenntartójának és az ASTRICEUM Érseki Múzeum ünnepi felhívásához. A nagy gondossággal és szeretettel készült alkotások a kalocsai Szentháromság téren felállított óriási ezüstfenyőt díszítik majd.

Adventi hírnök, friss fenyőág, lobog az első gyertyaláng…

A hagyományokhoz híven a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda tanulóinak és énekkarának közreműködése mellett fellobbant az első gyertyaláng a Kiskunmajsa főterén felállított adventi koszorún. Iskolánk és osztályaink és óvodás csoportjaink koszorúját iskolalelkész atyánk, Zoli atya áldotta meg és közös imával énekkel elindult a „Messiás-várás” és az Úr jövetelére való készület intézményünkben is.

Élő történelemóra a huszárokról

“Rajta tehát velem, aki vitéz!
A csatán elő lobogó tollamra néz.”

A Majsai Kiskun Huszár Bandérium szervezésében 7. évfolyamunk Élő történelemórán vehetett részt 2019. november 29-én, a Konecsni György Kulturális Központban.

A programban először: Prof.Dr. Szabó József hadtörténész mesélt a huszárok által használt fegyverekről, öltözékről,  az 1848-49-es csaták menetéről és eseményeiről.

Ezután Zeninváry Szilárd foglalta össze A huszárság és a ló kapcsolata című előadásában a huszárság kialakulásának folyamatát, illetve saját sokrétű lovas tapasztalatát.

Köszönjük a program megszervezését!

Növendékeink lehengerlő sikere

Ez év november 28-án újra a városi könyvtár adott otthont az évenként megrendezésre kerülő járási prózaolvasó versenynek, mely a körzet általános iskolái között zajló nemes küzdelem volt idén is.

Ebben az évben a harminc esztendeje elhunyt Márai Sándorra való emlékezés jegyében hangolódtak a tanulók a versenyre. A színpad, ahol a növendékek bemutatták a szabadon és a könyvtár dolgozói által kiválasztott prózai műrészletet, egy irodalmi „szeánsz” múltidéző hangulatát adta szándékoltan egy rég letűnt világ polgári díszletezettségével.

Alsós növendékeink közül Katona Karina 1. helyezést, míg Terbe Natasa szintén 4. b osztályos növendékünk 2. helyezést ért el.

Felkészítőjük Konczné Bartal Éva.

Felsős tanulóink közül Nagy Elizabet 7. osztályos tanulónk 2. helyezést, Paál Emese Boglárka 8. osztályos diákunk pedig 1. helyezést ért el.

Felkészítőjük Paál Zsolt.

Versenyzőink szép példát mutattak keresztény és nemzeti szellemiségünk megőrzésének missziójára, kitartásukkal, szorgalmukkal, kiállásukkal bizonyára ösztönzik többi diáktársukat nemzeti értékeink képviseletére, gyarapítására, iskolánk rangjának megőrzésére.

Mondj nemet, képes vagy rá!

A kiskunmajsai EFI szervezésében 2019. november 26-án összevont osztályfőnöki óra keretében tartott Malustyik László mentőtiszt iskolánk hetedik évfolyamos tanulóinak prevenciós előadást a Konecsni György Intézményben.

A “Mondj nemet, képes vagy rá!”című előadáson nem csak az úgynevezett klasszikus függőségi veszélyekről hallhattak tanulóink (dohányzás, drog), hanem a mai fiatalokat érintő internet, közösségi média rejtett veszélyei, sajnálatos elszemélytelenítő hatásai is szóba kerültek. Tanácsokat kaptak azzal kapcsolatban hogyan tudják úgy javukra fordítani a különböző kommunikációs eszközöket és médiumokat, hogy az valóban segítse információkeresésüket/tanulásukat, kapcsolattartást ismerősökkel, és fokozottan tudjanak figyelni minden életterületen a veszélyt jelentő helyzetek felismerésére és kikerülésére.

Köszönjük az előadás megszervezését az Egészségfejlesztési Irodának!

Pályaválasztási szülői értekezlet

Intézményünkben 2019. november 25-ére szerveztük a pályaválasztási szülői értekezletet. A tájékoztató eseményen nagy létszámban jelentek meg a hetedik évfolyam és a nyolcadik évfolyam tanulói szüleikkel együtt.
Az értekezlet elején Balogh Csaba Zoltán pályaválasztási szakértő beszélt a 2020/2021 –es tanévet érintő változásokról, középiskolai felvételi menetéről, a központi írásbeli és szóbeli vizsgáról, illetve a továbbtanulás lehetséges kimeneteléről.
A szakértő úr előadását követően a meghívásunkat elfogadó középiskolák vezetői, képviselői népszerűsítették intézményeiket és az általuk kínált képzéseiket. A szülőknek és tanulóknak lehetőségük volt személyes kérdéseiket mind a szakértő, mind az iskolák felé feltenni, személyesen egyeztetni.

Az idei Katalin – bál

2019. november 22 – én emlékeztünk alexandriai Szent Katalinra. Az adventi időszak elcsendesedése előtt ez az utolsó házi bálunk, melynek idén is nagy sikere volt. A sok tánc mellett közkedvelt volt a klubszoba is, ahol társasozni lehetett, vagy éppen csak leülni és beszélgetni egy jót azokkal, akikkel esetleg máskor nem nyílik erre alkalom.

A tánctér is sokakat vonzott. Diákjaink táncbemutatója emelte a délután színvonalát. A közös tánc és éneklés remek lehetőséget nyújtott a kulturált lazításra. Aki pedig esetleg a sok mozgásban megéhezett, számíthatott arra, hogy a hetedik évfolyam büféjének pazar kínálatából pótolni tudja az elvesztett kalóriákat.

Nagyon szép, várakozással teli napok előtt állunk. Ezzel az eseménnyel méltón lezártuk az adventet megelőző időszakot, hogy ezután teljes lélekkel, illő komolysággal készülhessünk a kis Jézus születésére.

Török Melinda

Diákönkormányzatot patronáló tanár