A drogokról másképpen

Drogprevenciós előadáson vehettek részt 02.05-én hetedik és nyolcadik évfolyamos diákjaink, a Bács-Kiskun Megyei Polgárvédelmi Szövetség szervezésében.

Az előadó, Marosi Antal több mint 20 évig dolgozott rendőrnyomozóként, jelenleg újságírással foglalkozik. Amikor saját gyermekei kérdezték a drogokról, kikérte kollegája, dr. Balogh Sándor orvos-szakértő véleményét. Ez a kapcsolat adta az alapot a rendhagyó drogprevenciós tevékenységhez.

Az előadás rendhagyó, mert nem a szokásos „ne drogozz, mert az rossz” tartalom hangzik el. Hogy a gyermekek, s később fiatal felnőttek felelősen tudjanak döntést hozni, megismerteti őket a drogok használatának árnyoldalaival, a biológiai következményekkel, a testben beálló változásokkal. Az előadó más szemszögből is körüljárja a problémát, rávilágít arra, hogy a gyermekek saját döntésén múlik, hogyan alakul a sorsuk: felelős felnőttek lesznek, vagy néhány drog-dealer szponzorai. Mindezt Marosi Antal végtelenül közvetlenül, a gyerekek nyelvén, hiteles előadóként teszi.

Ez úton is köszönjük a Bács-Kiskun Megyei Polgárvédelmi Szövetségnek, ogy részt vehettünk ezen a különleges előadáson!

 

                                                                            Kis Judit